~ Hatodik Fejezet ~

- Az egész úgy volt, hogy hazamentem - kezdtem bele a mesélésembe - Aztán amikor vittem Lindának kaját ...

- Juuuj Linda! Imádom azt a kutyát - vigyorgott Lu csillogó szemekkel.

- Igen, tudom. Befejezhetem? Kösz - mondtam bunkón majd folytattam - És akkor meghallottam, hogy Zayn ordítozik egy pasival. Aztán a pasas megfenyegette, hogy ha nem tesz meg neki valamit akkor ... Jajj ezt nem tudom elmagyarázni. Veszekedtek és a pasi elkezdte, hogy ha nem tesz meg neki valamit akkor ... És Zayn közbevágott, hogy "akkor mi lesz?". És most idézem a pasast: "Ahogy látom a szomszéd csaj a gyengéd ..." Valami ilyesmi volt - hadartam vadul. Miért nem tudom én kifejezni magam? De szerencsémre Lu mindent értett, szinte itta a szavaimat. Persze nem szó szerint, az kicsit fura lett volna - És akkor Zayn bedühödött én meg berohantam. Délután meg átjött, ahogy hallottam anyával elég jól elvoltak, mert amikor bejöttek akkor röhögtek.

- Várj! - szakított félbe Lu én meg befogtam - Hogyhogy amikor bementek? Anyud vitte, vagy mi?

- Nem. Csengetett és anya engedte be - magyaráztam és közben vadul gesztikuláltam - Szóval ... Utána anya lement a pincébe bagózni én meg ott maradtam Zayn-nel. Megsimogatta a combom, én felpattantam, ő a falnak nyomott és ezt csinálta - emeltem el a hajam a nyakamtól. Lulu felszisszent és elhúzta a száját - Ennyire csúnya? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Eléggé - bólintott.

- A fenébe - dühöngtem és hátradőltem, így a hátam a kemény fának ütközött. Most is a szokásos helyünkön ültünk, az aulában az egyik oszlopnál (ami úgy van megcsinálva, hogy oda lehet ülni) ahonnan jó a kilátás. Mindenhova el lehet látni, de leginkább ezért választottuk ezt a helyet, mert ez mondhatni, hogy szembe volt a fotelekkel, ahol pedig egy népszerű, helyes fiúkból álló csapat szokott üldögélni. Jó a kilátás, na.

- Te - szólítottam meg Lulu-t, amire ő felkapta a fejét - Neked van angol házid? - kérdeztem.

- Miért, neked nincs? - döbbent le. Igen, tőlem megszokott, hogy mindig kész van a leckém.

- Dehogy, nekem meg van - nevettem fel - Csak még nem kérdezted, hogy odaadom-e.

- Mert megvan - húzta ki magát büszkén. Én csak lehajtottam a fejem és elkezdtem nevetni. Milyen büszke rá. Nobelt neki!

- Hé! Carly! - bökött oldalba Lulu. Én továbbra sem bírtam abbahagyni a nevetést, mert közben pár elég furcsa gondolat jutott eszembe. Lulu, türkizkék estélyiben, Nobel-díjjal a kezében. Hm. Érdekes - Carly! Marco közeleg! - sziszegte úgy, hogy halljam. Marco az akibe már lassan egy éve oda vagyok. Egy évvel jár felettem (végzős) és eszméletlenül helyes. Legalább is szerintem. Hirtelen felkaptam a fejem és nagy meglepetésemre már csak pár méterre volt tőlünk. És igen, egész biztos, hogy felénk tartott. Egyből a padlóra szegeztem a tekintetem és próbáltam megállítani az arcomon elterülő pírt. Elkezdtem igazgatni a hajam és a kezem nézegettem. Óráknak tűnt mire odaért.

- Hello - állt meg előttünk. Ezt onnan tudom, hogy láttam a Nike cipője orrát. Felkaptam a fejem, bár lehet, hogy nem kellett volna, túl közel volt, nekem meg rossz magasságban volt a fejem. Ezen Lu csak hangosan felröhögött én meg mégjobban elvörösödtem. Marco-nak leesett és hátrált egy lépést. Én meg ekkor pillantottam meg a kezében egy ismerős füzetet - Marco vagyok - mutatkozott be kedvesen és rám mosolygott - Ez véletlen nem a tiéd? - mutatta felém a füzetet. Felismertem a matekfüzetem, sima, piros, kockás füzet, elején tele firkákkal, rajta a nevemmel.

- D-de - hebegtem zavartan és elvettem tőle a füzetet. Gyorsan belenéztem, hogy mik is vannak benne. Mert egy-két füzetemben van egy két firka. Például a töri füzetembe bele van írva Marco monogramja. Szerencsémre nem volt benne semmi érdekes - Honnan tudtad, hogy az enyém? - néztem fel rá.

- Tipp - vont vállat és elmosolyodott.

- Én szerintem megyek - tápászkodott fel Lulu - Adsz termi házit? - vigyorgott rám.

- Persze - forgattam meg a szemem - Ott van a táskámban a füzetem, megismered - mondtam és Lulu-nak több sem kellett, felrohant az emeletre.

- Szóval Carly vagy, igaz? - ült le mellém Marco.

- Igen - bólintottam és a hajam a fülem mögé tűrtem. Közelről még sosem láttam. Azaz igen, egyszer amikor elengedett az ajtóban. Akkor is rám mosolygott. De ahogy ott ült mellettem ... Ezerszer közelebb volt. Barna szemei csak úgy ragyogtak, barna, már már fekete haja neki is fel volt állítva, akár csak Zayn-nek, arcát néhol anyajegyek díszítették, a mosolya pedig olyan ellenállhatatlan volt mintha egy óvodásé lenne. Ahhoz képest, hogy hasonlítanak Zayn-nel, Marco valahogy pont az ellentétét sugározza. Zayn olyan ... fenyegető. Marco pedig ártatlan.

- Mi van? - nevetett fel. Elbambultam miközben az arcát tanulmányoztam. Hupsz.

- Ja. Semmi - hebegtem pirulva. - Tizenkettőőőő ..... bé, igaz? - csináltam úgy, mintha nem tudnám, hogy melyik évfolyamba járna. Amúgy jól tudom, hogy cé, de így úgy tűnik, hogy nem vagyok megőrülve érte.

- Cé - mondta mosolyogva - Te pedig tizenegy á, igaz? - kérdezte szórakozottan. Gondolom tudja, hisz látta a füzetem. Csak bólintottam egy aprót - Mindig látlak a folyóson. Az egyik haverom meg van róla győződve, hogy követsz enged - nevetett.

- Mi? - néztem rá furán. Szerencsém, hogy jól tudok színészkedni. Pedig ez így volt, csakis azért lett az a törzshelyünk Lulu-val, mert onnan jól látom Őt - Én mindig itt ülök. Kivéve amikor nem - tettem hozzá mosolyogva.

- És nem akarnál inkább oda ülni? - mutatott a szokásos helyükre. Én csak zavartan elkezdtem sodorni az egyik haj tincsem.

- Zavar titeket a barátnőm? - kérdeztem vissza. Mert az fix, hogy Lu nélkül nem megyek - Mert kissé lökött - tettem hozzá, csak, hogy tudja, mibe vág bele.

- Miért, mi nem? - nevetett fel.

- Hát azt én nem tudom - vontam vállat. Pedig tudom jól, hogy azok. Volt már rá példa, hogy egyszerre mindannyian elkezdtek ordibálni és ugrálni. Gondolom nyert egy focicsapat vagy valami. Na hagyjuk, nem merülök bele a részletekbe.

- Mindegy - váltott vissza laza mosolyra - Következő szünetben gyertek oda! Közelebb van a büfé - érvelt. És igen, pont ott van a büfé is. Aminek én mondhatni, hogy törzsvásárlója vagyok - Megadod a számod? - tette fel a hirtelen kérdést amitől én kissé lesokkoltam. Miután gondolatban kiörültem magam elkértem a telóját, hogy beírjam.

- Jajj - húztam el a szám amikor valamit elrontottam. Valamiért más telefonjához nem értek, csak az enyémhez. Marco csak felnevetett, kivette a telefonját a kezemből és mondta, hogy diktáljam és ő beírja. Leadtam neki a számom majd ő megcsörgetett, hogy el tudjam menteni az övét. És így történt az, hogy számot cseréltünk. Wow! És még egyszer: WOW!

Marco mondta, hogy ő vissza megy a haverokhoz én meg mondtam, hogy felmegyek, mert mindjárt csengetnek. Egyszerre álltunk fel, egy ideig együtt mentünk, majd ő balra ment, a fotelekhez, én meg jobbra, a lépcsőhöz. Mielőtt felmentem volna hallottam, hogy ordítoznak. Visszanéztem és egy szőke srác, Steve Marco hátát ütögette. Azt hiszem elismerés képen. Talán fogadtak? Mindegy, nem érdekel, a lényeg, hogy beszélt velem és odahívott.

Amint beléptem a terembe Lulu a nyakamba ugrott és elkezdett faggatni.

-Mi volt? Mi volt? Mi voooolt? - vinnyogott a fülembe.

Elmeséltem neki a storyt, ő pedig ezt is csendben hallgatta.

- .... És megkérdezte, hogy nem-e ülünk oda hozzájuk - fejeztem be a mesélésem.

- És mit mondtál? - kérdezte Lulu izgatottan.

- Hát először úgy kérdezte, hogy megyek-e oda én meg megkérdeztem, hogy te is jöhetsz-e. Szóval következő szünetben ott ülünk - vigyorogtam. Lulu elkezdett sipákolni és megölelt. Szegény én. Szegény fülem.

- És várjál!  - jutott eszembe a legfontosabb. Előkapartam a telefonom a zsebemből és odaadtam neki - Nézd a legutolsó hívást!

Ahogy Lulu meglátott, hogy ki is hívott utoljára megint sipákolni kezdett.

- Mi ez a nagy öröm lányok? Valami híres színész ide jön? - állt mellénk Adam és közben feltűnően rágózott.

- Nem, csak ... Hagyjuk. Hosszú - mosolyogtam rá.

- Vagy az a téma, hogy azzal a nyálgéppel beszéltél becsengetés előtt? Láttalak titeket amikor mentem a büfébe - tippelgetett tovább és villantott egy teljes fogsoros mosolyt. Éreztem, hogy elkezdtem pirulni, Adam pedig elröhögte magát.

- Tűnés! Ez nem pasi téma! - bökte oldalba Lu, majd odébb lökdöste.

A nap kifejezetten lazán telt, dupla angolon filmet néztünk, matekon a könyvben dolgoztunk, és a termi még hátra volt. Az előtte lévő szünetben is a "menő társaságnál" ültünk. És Marco amikor visszajött a büféből hozott nekem túrós rétest. Amit mellesleg imádok. Lulu küldött felém egy olyan "ez egy jel" pillantást, én meg "válaszoltam" neki egy "inkább hagyjuk"-al. Igen, mi így szoktunk néha kommunikálni, szavak nélkül is megértjük egymást.

- Hány órátok lesz? - kérdezte Marco még a harmadik szünetben, azután jött volna az utolsó óránk.

- Négy. Szóval még egy - mondta Lulu, addig kivette a nyalókát a szájából.

- Az jó, nekünk az ötödik lyukas lesz. Merre mész? - nézett rám.

- Végállomásra - motyogtam zavartan.

- Oké. Steve, megyünk? - nézett Marco a szőke haverjára. Az meg persze bólogatott, mint a kis kutya figurák az autóban - Majd visszafelé megállunk cigizni - mondta Marco lazán majd beleivott a kólájába. Igen, én ezt eddig is tudtam jól, hogy cigiznek. Had csinálják.

- Ugye ti nem bagóztok? - nézett ránk Steve kicsit komolyan.

- Nop - rázta meg a fejét Lulu majd beleivott a fantájába, amit félrenyelt, szóval két percig veregettem a hátát.

A termi is hamar elment, az óra első felében - kivételesen - ellenőriztük a házit, majd természetfilmet néztünk. Komolyan mondom, nagyon jó volt. Ilyen unalmas filmet még nem láttam. És az volt az egészben a legjobb, hogy amikor feltűnt egy bogár, akkor minden lány sikoltozott. A fiúk meg csak a fejüket fogták és néha összenéztek.

Miután véget ért ez a borzalmas óra is, aminek köszönhetően kisebb halláskárosodást szenvedtem, Lulu-val táskástól kimentünk az aulába, ledobtuk a táskánkat a színpadra majd besiettünk az ebédlőbe. Azaz Lu sietett én inkább szökdeltem, de ez részlet kérdése. Szokás szerint beálltunk a sor végére - ami már akkor kígyózott, mivel a tanár még öt percig bent tartott minket -, majd vártuk, hogy haladjon.

- Hé! Nem jöttök ide? - ordított hozzánk Dave, és ott voltak a többiek is, azaz az egész menő csapat. Lu-val összenéztünk, vállat rántottunk, majd olyan "miért ne?" stílusban előrementünk hozzájuk. Szokás szerint betolakodnak a kicsik elé. Hát ez van. Két ember között benyúltam, hogy eltudjak venni egy poharat, de elgondolkoztam, majd kettőt vettem és odanyújtottam Lulu-nak. Miután szereztünk tálcát meg evőeszközt is elvettük a kaját és követtük Steve-éket. Leültünk öten, majd később csatlakozott hozzánk a többi "menő" is. A kaja szokás szerint rémes volt, de ezt már megszoktam.

Hamar megebédeltünk majd kimentünk az aulába, én felvettem a kabátom, sálam és felkaptam a táskám. Lulu odajött hozzám, megölelt, mivel ő sietett haza és másik irányba megy. Szóval így történt, hogy én, Steve, Marco és Dave együtt elindultunk a buszvégállomás felé. Azaz csak indultunk volna. Mivel Steve-nek és Dave-nek eszükbe jutott, hogy dolguk van. Szóval ők felsiettek az emeletre. Én meg kiléptem Marco-val a suliba és beszélgetni kezdtünk. Csak egy fél mondatot mondtam el amikor megpillantottam egy ismerős fekete autót.

- Jajj ne - motyogtam halkan.