- Hova viszel? - kérdeztem, amikor feltűnt, hogy teljesen más irányba megyünk, mint amerre lakom. Zayn nem válaszolt, ugyanabban a tempóban vezetett tovább - Hova viszel? - kérdeztem erélyesebben.
- Elmegyünk, bulizunk egyet - válaszolta semleges hangnemben - Csak előbb beugrunk hozzám.
- Mert? - kérdeztem értetlenül. Reméltem, hogy nem jár semmi rossz a fejeben.
- Mert ledobom ezt az öltönyt. Csak nem gondoltad, hogy ebben fogok partyzni? - nevetett. Nem válaszoltam, hátrahajtottam a fejem és néztem ki a szélvédőn.
- Milyen buliba megyünk? - kérdeztem némi hallgatás után.
- Egy clubba. Miért érdekel? - nézett rám fél szemmel.
- Az utat figyeld! - szóltam rá, mire mosolyogva visszavezette figyelmét az útra.
Néhány perc múlva Zayn leparkolt egy nagy ház elé. Sötét volt,nem láttam belőle sokat, de azt meg tudtam állapítani, hogy nagy és szép.
- Nem mellettünk laksz? - kérdeztem, miközben kisegített az autóból.
- De.
- Akkor miért jöttünk ide? - néztem rá értetlenül.
- Mert még itt van egy csomó cuccom.
- Oh. Szép ház - biccentettem elismerően - Egyedül laktál itt?
- Igen - felelte ugyan úgy, mint az előbb, semleges arccal.
Odasétáltunk az ajtóhoz, Zayn kinyitotta azt és betessékelt. Amint beléptem a házba kapkodtam össze-vissza a fejem és nézelődtem.
- Mindjárt jövök, addig ülj csak le! - mondta Zayn és fel is trappolt a lépcsőn.
Járkáltam tovább a nappaliban. Végig húztam az ujjaimat egy hosszú szekrénysoron. Majd meg akadt a szemem egy képen. Elvettem a helyéről és leültem vele a kanapéra. Nézegettem jobbról-balról, hogy meggyőződjek róla, hogy jól látom-e.
Zayn volt rajta, három lánnyal, egy férfival és egy nővel. Alig fértek be a képbe. Mindannyian vigyorogtak és látszott rajtuk, hogy tényleg boldogok. Feltételezni merem, hogy a három lány Zayn testvére, és a két felnőtt pedig a szülei. Olyan boldognak tűnnek. Teljesen belemerültem a kép nézegetésébe. Majd egyszer csak valaki hirtelen kikapta a kezemből és ugyan azzal a lendülettel a dohányzó asztalra dobta.
- Azt mondtam, hogy ülj le! - sziszegte Zayn dühösen.
- Ülök - feleseltem vissza. Ismét láttam a szemében azt a sötétséget. Felrángatott a kanapéról és az ajtó felé ráncigált.
- Engedj el, tudok járni! - kiabáltam rá, mert már szinte elszorította a keringést a kezemben és kellemetlenül éreztem magam, attól, hogy valaki maga után ráncigál, mint egy kutyát. Zayn mintha meg se hallotta volna, tovább vonszolt.
- Engedj el! - ordítottam rá ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése